Magamról

Csak röviden

Az 1990-es években a munkahelyemen rengeteg átszevezés volt. Soha nem lehettem biztos abban, hogy a következőnél nem kerülök sorra. Ezért úgy határoztam, hogy menekülési lehetőségnek elvégezek egy felsőfokú programozói iskolát.

A suli elvégzése után éveken keresztül oktattam webtervezést egy magániskolában. Abban az időben kezdtem el komolyabban foglalkozni a honlapok készítésével. Az évek alatt számos honlapot készítettem, de leninkább az Angyali Annie Kennel honlapja, amire leninkább büszke vagyok. 2012 óta ez már a 4. változata, mert ahogy változnak az Internetes szokások és technikák, úgy változtattam én is a honlap felépítésén és működésén.

Természetesen az elkészített honlapok karbantrtását is én végzem.

Tovább Honlapjaim
Home

Letöltés

Tananyagok és egyebek

About

Még mindíg agamról

Csak röviden

Az 1990-es vége felé vettem át a Repüléstudományi Közlemények webszerkesztői feladatait. Azóta a folyóirat megjenését a kor követelményeinek megfelelően többször átdolgoztam. Mellette az Intézet tudományos tevékenységéhez kapcsolódóan is létrehoztam egy honlapot Repüléstudomány néven. Az Intézet GINOP pályázatának elnyerése után annak beszámló honlapját hoztam létre Repüléstudományi kutatások néven.

A Repüléstudományi Közlemények publikációinak kezeléséhez 2012-ben az informatikus kollégámmal létrehoztunk egy elektronikus folyóiratkezelő rendszert. Ez felkeltette az egyetemünk vezeésének figyelmét és felkértek bennünket annak megvizsgálására, hogy hogyan lehetne ezt bevezetni az összes egyetemi folyóiratra. A vizsgálataink során kapcsolatba kerültünk az OJS - Open Journal System-mel. Arra a döntésre jutottunk, mivel az OJS sokkal sokrétűbb, mint a saját fejlesztésünk, így annak bevezetését javasoltuk az egyetem vezetésének. Így lettem az Egyetemi Folyóiratkezelő Rendszer fő adminisztrátor és a vezetésemmel szerkesztő társaimmal OJS-re költöztetteük az egyetemi folyóiratatit.

Honlapjaim

Kapcsolat